Spirituális bölcsességek, tippek – trükkök - okosságok, keresőknek és úton járóknak, kezdőknek és haladóknak.

Spirituális Útikalauz

Spirituális Útikalauz

Hogyan meditáljunk?

2015. január 30. - davehame

   Akik úton járnak bizonyára tudják, vagy már hallottak róla, hogy a meditáció mennyire hasznos, jótékony és segíti a folyamatot. Jómagam már több éve meditálok szinte napi rendszerességgel. Most megosztom tudásom, tapasztalataim, mely segítségül szolgálhat mind azoknak akik szeretnének meditálni, de nem tudják hogyan kell, meditálgatnak, de nincs siker élményük, meditálnak de nem biztosak benne, hogy jól csinálják, nem meditálnak de nyitottak az újra.

harmony.jpg

Első lépés: A megfelelő körülmények kialakítása.
Találj egy helyet - napszakot ahol és amikor nem zavarhat senki. A mobilodat kapcsold ki, az ajtót zárd be, vagy ha természetben vagy, akkor érdemes egy olyan helyszínt választanod ami a turista útvonalaktól távolabb esik. Gyújthatsz mécseseket, illetve füstölőt, még inkább megteremtve ezzel a harmóniát. Érdemes beszerezned szantál illetve tömjén füstölőket. A tömjén kiváló tértisztító hatásáról ismert, a szantál pedig erősíti a kapcsolódást az univerzummal, illetve ha teremtesz akkor a gondolati - teremtő energiákat felerősíti. Ha zavarnak a külső zajok, berakhatsz egy kellemes meditatív zenét. Arra figyelj, hogy ne legyen túl hangos, mert elvonhatja a figyelmed a meditáció alatt. 

68ef42f94f8386015923c64fd9ec0182d73921c9.jpg

Második lépés: Kényelmes testhelyzet
Meditálhatsz ülve, vagy hanyatt fekve. Ami viszont nagyon fontos, hogy a gerinced egyenes legyen. Ha görbe a hátad, akkor az energiák szabad áramlását blokkolod, illetve amilyen a tartásod olyan lesz a meditáció is. Ha nincsenek hátproblémáid, akkor érdemes ülve meditálni, így biztosan nem alszol bele, és a figyelmed éber marad. Ha néha rajtakapod magad, hogy "hú begörnyedtem" - semmi baj, javíts a tartásodon, húzd ki magad és meditálj tovább. Ha már rajta kapod magad, az egy jó jel arra nézvést, hogy egyre éberebb vagy.
Törökülésben figyelj arra, hogy a lábaid ne egymáson legyenek, hanem egymás mellet, mert ha egymáson vannak, akkor könnyen elzsibbadnak, illetve a térdeid sem lesznek közel a földhöz. A cél az, hogy a földet érintsék. Húzd be a bal lábadat egészen addig, hogy a bal sarkad, jobb oldalt a lágyékodat érintse, enyhe nyomást fejtve ki rá, így a másik lábad kényelmesen elfér bal előtt. A jobb lábfejedet kicsit fordítsd ki az ég fele így a jobb térded lejjebb kerül közelebb a földhöz. Válthatsz menet közben lábat, idővel kitapasztalod hogy kényelmesebb neked.
A derekadra figyelj oda! Ha hátra van esve akkor automatikusan előre fogsz görnyedni. Ha viszont előrébb van, akkor a felső tested egyenes lesz. Érdemes kicsit kinyomni a mellkasod, enyhe nyomást kifejtve ezáltal a nyakadra és a csecsemőmirigyre. Ha ezekre odafigyelsz, érezni fogod, hogy milyen szép egyenesen ülsz, (nagy élmény lesz) és majd idővel rögzül. Eleinte használhatsz ülőpárnát, ami könnyítésül szolgál az egyenes tartásod megőrzésében.

Az a jó hírem van, hogy most már eljutottunk odáig, hogy mind a külső körülmények, mind pedig a megfelelő testhelyzet adott, hogy egy nagyszerűt meditáljál!

Harmadik lépés: Hunyd le a szemed és indulj el befelé
Idáig nagy valószínűséggel eljutott már mindenki. Na és most hogyan tovább? El kell jutnom valahova? Ki kell szállnom a testemből? El kell képzelni a természet lágy ölén, mindentől távol egy nagy zuhogó vízesést, melynek friss illatát beszívva egy másik dimenzióba repülök? Nem nem és nem. Nem kell túlspilázni. Ez az elme imád feladatokat szabni, fantáziálni, eljutni "A"-ból "B"-be.
Kezd el figyelni a légzésedet. Vegyél néhány mély levegőt. Ha a belégzés 3 egység a kilégzés legyen 6 egység. Figyeld a levegő útját, ahogy belélegzel, a tüdőd kitágul, majd kifújod a levegőt. Egy idő után elmélyül a légzésed, és nem kell mást tenned, csak figyelned azt. Figyeld ahogy a levegő be és ki áramlik. Válj eggyé a légzéssel, légy Te a légzés. Ilyenkor a létezéssel és a saját léteddel kapcsolódsz össze ami végső soron egy és ugyanaz. A légzés maga a létezés, egy tőled független folyamat, nem te lélegzel, hanem ez csak megtörténik, ha a légzésre figyelsz akkor a létezés hullámhosszára állsz rá.

vipasszana-meditacio-ebredes-haza.jpgÉrezni fogod ahogy fokozatosan elmélyülsz. Ne tegyél semmit csak élvezd. Ha néha elkalandozol térj vissza. Nem az a baj, ha elkalandozol, az a baj, ha nem térsz vissza. Eleinte sokszor elterelik majd a gondolatok a figyelmed, de ez természetes. Az elméd amióta világ a világ éjjel nappal zakatol, nincs hozzászokva a csendhez és az éberséghez. Jönnek - mennek majd a gondolatok, de te ne törődj velük. Ha rajtakapod magad, hogy elkalandoztál térj vissza. Önmagad rajtakapása azt mutatja, hogy egyre éberebb vagy. Légy kitartó. A tartásod pedig egyenes. Te csak megfigyelő vagy. Nem vagy azonos a gondolatokkal, te csak figyeled azokat. Van erre egy szép hasonlat: A hatalmas, mély kék égbolton néha áthalad egy-egy bárányfelhő. Te vagy az égbolt, a bárányfelhők pedig a gondolataid. Égbolt nélkül felhők sem lennének. Te vagy a tér, melyben a gondolatok megjelennek, majd tovahaladnak. Érezd a végtelen égboltot, mert igazából ez vagy Te. Megismerhetetlen, megfoghatatlan, definiálhatatlan tér. Amikor figyelemben vagy akkor jelen vagy. Nem azonosulsz a gondolatokkal, hanem csak figyelsz. Ahogy a figyelmed erősödik, a gondolataid a bárányfelhőkhöz hasonlóan kezdenek gyengülni, szertefoszlani, majd eltűnnek teljesen. Mikor ez megtörténik, megérkeztél. Nincs semmi teendőd, mint hogy legyél. Legyél önmagad csendjében, önmagad terében, legyél a jelenben, legyél a létezéssel. Ez a VAN-ság egy nagyon jótékony állapot. Ekkor teret adsz annak, aki igazán vagy. Teret adsz annak, hogy az igazi valód megmutatkozzon. Légy ezzel az érzéssel. Ne akarj semmit, csak légy éber, légy figyelemben, légy tanú és élvezd ameddig jól esik.

Negyedik lépés: Gyere vissza
Ha úgy érzed ennyi meditáció elég volt, vegyél ismét néhány mély lélegzetet. Most viszont hosszabb legyen a belégzés mint a kilégzés. Tudatosítsd magadban, hogy hol vagy, mi vesz körül, milyen ruhában vagy, érezd a külső ingereket, behatásokat. Ezután lassan kinyithatod a szemed. Egy kicsit maradj még ülve - vagy fekve és figyeld meg környezeted abból a mély, éber, gondolatmentes és ellazult állapotból, amit bentről magaddal hoztál.

Minél többet meditálsz annál meditatívabbá válsz a mindennapokban. Sokkal éberebb leszel, több dolgot fogsz észrevenni - érzékelni a külvilágból, az érzékszervi érzékelésed intenzívebbé válik, jelenlevőbb leszel és spontánabb, jöhetnek mély felismerések magaddal és az élettel kapcsolatban, intuitívabbá válsz. Kevesebbet fogsz gondolkodni és többet leszel jelen. Mindez azért, mert fokozatosan kikerülsz az elméd sivár világából, és egyre nagyobb térhez jut az igazi, valódi éned, az aki igazából vagy.

Rejtő Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://spiritualisutikalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr217124959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.31. 14:30:20

Ez így elég nagy ostobaság.

Nem lenne egyszerűbb tszta szívedből beleállni valamelyik vallás gyakorlásába?

Vagy ez az ostoba divat arról szól, hogy csak a kellemes részleteket mazsolázd ki a világvallásokból, a melós részeket, ahová TÉNYLEG oda kell magad tenni, azt gyakorolják azok, akiknek a "spiritualitás" nem azt jelenti, hogy eldöglünk a kanapén ejtőzni egyet? ;)

lófüle elemér 2015.01.31. 15:32:40

@beszélő majom:

Lövésed nincs a meditációról. Maradj pártkatona, képességeid alapján csak ikszelődroidnak vagy alkalmas.

bastian 2015.01.31. 15:57:47

@beszélő majom:

Nem szoktam belekontárkodni okostóniként olyan témába, pláne határozott álláspontot képviselve, amihez lövésem sincs. (pl. nem fogok agysebészeket kioktatni)

Szerintem te se tedd!

Ha érdekel, akkor tanulj a témáról, ha meg nem, akkor ott van neked a "térdeplős, keresztetvetős, szőnyegen fetrengős, stb... rituálék, pont a hozzád hasonlóknak lett kitalálva, fantasztikusan lehet vele irányítani a népeket, mint egy távirányítású kisautót...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.31. 17:13:40

@bastian:

"Nem szoktam belekontárkodni okostóniként olyan témába, pláne határozott álláspontot képviselve, amihez lövésem sincs."

Dehogynem. Most is pont ezt teszed.

Csípi a csipás liberális szemed, hogy valaki a világvallásokat ajánlja a New Age-hiszti meg a hókuszpókusz helyett.

Parajpuding 2015.01.31. 17:20:49

@beszélő majom: Te tényleg csak egy beszélő majom vagy.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.31. 18:01:27

@Parajpuding:

Mindannyian beszélő majmok vagyunk. Sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod :D

Alick 2015.01.31. 18:06:33

@beszélő majom: a meditáció éppen úgy nem vallás, mint az autóvezetés vagy a szundikálás.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.31. 18:08:30

@Alick:

A meditáció-imitálás önmagában csak majomkodás.

Alick 2015.01.31. 18:40:00

@beszélő majom: igen, ahogy egy szép borospohár sem határozza meg a bor minőségét, legfeljebb valamivel praktikusabb belőle inni a bort, mint egy levesestányérból.
:)

2015.01.31. 23:45:21

@beszélő majom: rólad sokat elmond az a mód, ahogy megnyilatkozol. Szinte sugárzik írásodból az az isten iránti szeretet és türelem, amit a vallások hirdetnek. Köszönjük a lélekemelő gondolataidat és kérünk, hogy taníts még minket !

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.02.01. 09:52:27

ez egy ügyes módszer a relaxaciora....
de miert kell azt mondani erre,h meditáció....?mikor nem az.egyes elemei a shine meditációból lettek atemelve...a tobbi meg összerakott kupac.pl. a hallgass zenét közben.részeredmények lehetnek....de ez csak relax.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.01. 10:33:45

@Kulics:

" Szinte sugárzik írásodból az az isten iránti szeretet és türelem, amit a vallások hirdetnek."

A te kommentedből meg az sugárzik, hogy istentelen létedre azt képzeled, hogy aki hívő, az balek is egyben ;)
süti beállítások módosítása