A gyermek csodálkozó szemmel nézi a világot. Lenyűgözi, elvarázsolja minden. A legapróbb dolognak is gyöngyöző kacajjal örül, mert számára az élet végeérhetetlen felfedezések sora.

A gyermek ártatlannak születik, s amíg nem tud semmit, nem is korlátozza semmi. Rácsodálkozik a világ dolgaira, és boldog tőlük. Ám ahogy felnő, és egyre többet tud, mindjobban eltávolodik a kezdeti teljességérzéstől. Erre persze szükség van: szert kell tennie a tudásra, a megkülönböztetés képességére, azután viszont tovább kell lépnie. Meg kell haladnia ezt a fázist, és átlépni a "boldog bolond" állapotába, újra gyermekké kell válnia. Meg kell haladni a tudást, amely lezár, bebörtönöz - újra meg kell tanulni megismerni a dolgokat tiszta tudatossággal, nyitott elmével. Újra rá kell találnunk a rácsodálkozás, a spontán öröm képességére, hogy átvegye a cinizmus és a reménytelenség szerepét, amely a felnőttek életét megkeseríti.

Egy feltörekvő előadóművész besétál egy ügynök irodájába, hogy ő épp munkát keres. Az ügynök végigméri:
– Mihez ért?
A művész egyetlen szó nélkül felemeli a karját, a levegőbe emelkedik, körberepüli az irodát, kiröppen az ablakon, át az utcán, aztán visszaszáll az irodába, és egy duplaszaltóval landol az íróasztal előtt.
– Jó-jó – mondja az ügynök. – Szóval tud madarat utánozni. És még?

Ez az okos emberek sorsa. Semmin sem lepődnek már meg. Még ha maga Isten áll előttük, akkor is csak annyit mondanak: „Jó-jó, te vagy Isten. Na és?”
Engedd el a tudást, felejtsd el, hogy okos vagy.

Nincs már meg bennem azaz ámulat, amellyel gyermekkoromban láttam a világot. Miért?
Ez mindenkivel megtörténik. Minél többet tudsz, annál kevésbé érzed a rácsodálkozás élményét. A szülők, az iskolák, az egyetemek, a társadalom… mind azt erőltetik, hogy tudást szerezz. Mind azon erőlködnek, hogy téged okítsanak. A belső világod annyira megtelik tudással, hogy az kiszorítja a rácsodálkozást; nem marad hely benned a csodálatnak. A gyermek csodálkozó szemmel nézi a világot. Lenyűgözi, elvarázsolja minden. A legapróbb dolognak is gyöngyöző kacajjal örül, mert számára az élet végeérhetetlen felfedezések sora.

Felnősz és tudást szerzel – a társadalom azt akarja, hogy okos legyél. A tudásra nagy szükség van, a tudás rendkívül hasznos. Az ámulat pedig veszélyes, mert aki rácsodálkozik a dolgokra, az jó eséllyel filozófus lesz, költő vagy misztikus, márpedig ez a három emberfajta semmi hasznára nincs a társadalomnak. A társadalomnak gépekre van szüksége, képzett robotokra – minél több tudást és képességet ad neked a társadalom, annál inkább automata gép válik belőled. És minél inkább elhiszed magadról, hogy sokat tudsz, annál kevesebb esélyed marad rácsodálkozni a dolgokra. Hogyan tudnál rácsodálkozni valamire, ha egyszer tudod és ismered?

Az embereket annyira lekötik az anyagi javak – a tárgyak, a javak, a tulajdon és azok haszna –, hogy már semmi sem lepi meg őket, semmi sem rázza fel őket annyira, hogy tudatosak legyenek. Alvajárókként élik az életet. A rózsabokor ontja a virágot, ők észre sem veszik – vakon járnak-kelnek. A madarak csiviteléssel ébresztik a napot, ők meg sem hallják – süketek a világra. Elvesztették minden érzékszervüket. Úgy eltompultak, hogy semmi fel nem rázza őket, hogy táncra perdüljenek, hogy dalra fakadjanak, hogy könnyű léptekkel szökelljenek. A főbűnös ebben a tudás.
Egy megértőbb világban is megkapod ugyanazt a tudást, csak egyúttal azt is megtanítják, hogyan őrizd meg magadban a rácsodálkozás képességét. Nem ölik ki belőled a költészetet a tudás súlyával. Egy valódi egyetemen csak az órák felében tanítanak hasznos tárgyakat, az idő másik felében látszólag haszontalan tantárgyakat oktatnak: költészetet, zenét, festészetet, táncot, meditációt, imádságokat. Vagy csak ücsörögnek egy fa árnyékában csendesen, nagy semmittevésben. Az iskolákban és egyetemeken az idő felét haszontalan tárgyaknak kellene szentelni, amelyeknek semmi gyakorlati hasznuk nincs, pusztán örömöt okoznak. Csak így lesznek teljes értékű emberek a világban.

A világ tele van gyakorlati tevékenységgel, az emberekből kiveszett a meditáció képessége, az imádságosság, a játék, a rácsodálkozás, a csillagok bámulása, a céltalan gyönyörködés a virágokban, az örömteli gitározás és éneklés. Ezek az emberek roppant szegények.

Szókratész tudja, hogy mi a szépség, mert a nem tudás állapotában él. Van tudás, amely nem tud, és van tudatlanság, amely tud. Légy úgy tudatlan, mint Szókratész, és egy gyökeresen új minőség jelenik meg az életedben: újra gyermek leszel, újjászületsz. A szemed újra rácsodálkozik a világra, körülötted minden csodás és meglepő lesz újra. Felröppen egy madár, és te repesel az örömtől. Annak a puszta öröme, hogy szárnyalni látod a madarat – mintha te magad kelnél szárnyra. Ahogy egy harmatcsepp legördül a lótusz szirmán, és a reggeli napfény apró szivárványt von köré, a pillanat eltölti a lelkedet… a harmatcsepp legördül a levélről, hogy eggyé olvadjon a végtelennel, eltűnjön a tó vizében – mintha te magad gördülnél alá, mintha te csöppennél bele az isteni létezés óceánjába.

Az ártatlanság és nem tudás pillanatában a megfigyelő és a megfigyelt jelenség közötti különbség eltűnik. Nem különülsz el többé attól, amit nézel, nem vagy más, mint amit éppen hallasz.

Forrás
Osho: Ártatlanság, tudás és csoda

   Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:

- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
- A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:

- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.
Az első lépés azt, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell Őt, és hálát adnod Neki, mindazért, amid van.
A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.
Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály, amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.
Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit azért, amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.
Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.
Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.
És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban, gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK. "

A gondolatok olyan gyorsan vetítődnek le az elmédben, hogy nem látod közöttük a hézagot. A vásznat teljesen eltakarják a gondolatok, és olyan gyorsan mozognak, hogy nem veszed észre: minden gondolat különálló.

Erről beszél Tilopa:
A gondolatok olyanok, mint a felhők; gyökértelenek és otthontalanok. A gondolatok nem kapcsolódnak egymáshoz – egy gondolat mindig egy oszthatatlan egység. A gondolatok olyanok, mint a porszemek; különállóak. De olyan gyorsan mozognak, hogy nem veszed észre a hézagot közöttük. Úgy érzed, mint ha egységesek lennének, mint ha kapcsolat lenne közöttük. És bár ez a kapcsolat csupán egy téves elképzelés – emiatt a téves elképzelés miatt létrejött az ego.

Buddha ezt mondja:
A gyorsan mozgó gondolatok azt az illúziót keltik, mintha volna egy középpontjuk, mintha összefüggésben lennének valamivel. De semmivel sincs kapcsolatuk, nincs gyökerük – olyanok, akár a felhők. Amikor meditálsz, ráébredsz, hogy minden egyes gondolat különálló, és felismered, hogy nem kapcsolódnak egymáshoz. Két gondolat között ott van lényed üressége. A gondolatok csak jönnek és mennek, de olyan gyorsan jönnek és mennek, hogy nem látod azt ami közöttük van. Így születik meg az ego. Kezded úgy érezni, hogy valaki van a középpontban, akihez minden hozzátartozik: a gondolatok, a tettek.

Osho: Zen történetek, részlet

Mikor Seisetsu volt a kamakurai Engaku-templom mestere, nagyobb termekre lett volna szüksége a tantáshoz, mert a meglevőek túlzsúfoltak voltak. Egy edói kereskedő, Umezu Seibei elhatározta, hogy ötszáz aranypénzt - ryót - ajándékoz egy tágasabb iskola építésére, s ezt az összeget elvitte a mesterhez.
Seisetsu csak ennyit mondott:
- Rendben van, elfogadom.
Umezu átnyújtotta a zacskó aranyat, de a mester viselkedése elégedetlenné tette. Három ryóból egy évig is elél az ember, neki még csak meg sem köszönték az ötszázat.
- Ötszáz ryo van ebben a zacskóban - kezdett célozgatni Umezu.
- Ezt már mondta az előbb - válaszolta Seisetsu.
- Ha mégoly nagyon gazdag vagyok is, ötszáz ryo nagyon sok pénz - jegyezte meg a kereskedő.
- Azt akarja, hogy megköszönjem? - kérdezte Seisetsu.
- Úgy illene.
- Miért nekem kéne megköszönnöm? Az legyen hálás, aki ad.

Egy zen tanítvány meglátogatta Bankeit, és elpanaszolta neki:
- Mester, az én temperamentumom fékezhetetlen. Hogyan változtathatnék ezen?
- Nagyon különös dologra tettél szert - jegyezte meg Bankei. - Lássuk csak, mid van!
- Most rögtön nem tudom megmutatni neked - felelte a tanítvány.
- Hát mikor tudod? - kérdezte Bankei.
- Váratlanul jelentkezik - mondta a vendég.
- Akkor - vonta le a következtetést a mester - ez nem lehet az igazi természeted. Ha az lenne, bármikor meg tudnád mutatni nekem. Mikor megszülettél nem rendelkeztél vele, és a szüleidtől sem kaptad. Gondolkodj ezen!

Hakuin zen mestert erkölcsös életvitele miatt dícsérték szomszédai.
Lakott a közelben egy gyönyörű japán lány. A szüleinek élelmiszerboltjuk volt. Hirtelen minden előzmény nélkül, a szülők felfedezték, hogy leányuk teherbe esett, és rettentő haragra gerjedtek. A lány nem akarta bevallani, hogy ki a gyermek apja, de addig gyötörték még végül megnevezte Hakuint.
A szülők nagy mérgesen elmentek a mesterhez, aki csak ennyit mondott:
   - Valóban?
Miután a gyermek megszületett, elvitték Hakuinhoz, aki addigra már elveszítette jó hírét. Ez azonban egy cseppet sem zavarta őt, remekül ellátta a babát. Tejet vásárolt a szomszédoktól és minden egyebet, amire a csecsemőnek szüksége volt. 
Eltelt egy év. A leányanya nem bírta tovább, és elárulta a szüleinek az igazságot: a gyerek apja egy fiatal férfi, aki a halpiacon dolgozik.
A leány szülei azonnal elmentek Hakuinhoz. Bocsánatért esedeztek, hosszasan mentegetőztek, majd visszakérték a gyermeket.
Hakuin készségesen visszaadta nekik a babát, s csak ennyit mondott:
   - Valóban?

Mozgás közben sokkal könnyebb és természetesebb dolog ébernek maradni. Amikor csendben üldögélsz, persze hogy elalszol. Amikor fekszel az ágyadon, nehéz ébernek maradni, mert ebben a testhelyzetben aludni szoktál. De amikor mozogsz, nyilván nem alhatsz - ilyenkor még éberebb vagy. Az egyetlen gond az, hogy a mozgás gépiessé válhat. 

Test elme és lélek legyen benned egy. Keress olyan tevékenységeket, ahol létrejöhet e három egysége. Ez gyakran megesik a futókkal. Te talán el sem tudod képzelni a futást mint meditációt, de a futók olykor a meditáció felemelő élményébe kerülnek. És meglepődnek, mert nem ezt várták. Ki gondolná, hogy egy futó egyszer csak Istent tapasztalja meg? Pedig ez így van. És manapság a futás egyre inkább egy újfajta meditációvá kezd válni. Futás közben megtörténhet a csoda.

Ha valaha is futottál, ha élvezted a futást kora reggel, mikor a levegő friss és üde, és az egész világ éledezik, álmából ébred, akkor ismered ezt az érzést, tudod miről beszélek. Futsz, a mozdulataid összehangoltak. A friss levegő átjárja a tüdődet, szemed elé tárul az éj sötétjéből újjászülető világ. Körülötted minden zsibog, énekel, tele vagy élettel... aztán jön egy pillanat amikor a futó eltűnik, s csak a futás van ott. Test, elme és lélek együtt kezd működni - egy belső orgazmus által hirtelen eggyé válsz a Mindenséggel.

A futók  olykor véletlenül a negyedik, a turiya élményét is átélik, csak ennek nincsenek a tudatában. Azt gondolják, hogy azért élvezték a pillanatot, azért volt ez egy kivételes nap, azért érezte magát jól a test, azért szépült meg a világ, mert egy jót futottak: és ez csak egy múló hangulat volt. Nem igazán tulajdonítottak neki jelentőséget - de ha mégis az én tapasztalatom szerint egy futó könnyebben jut meditatív állapotba, mint más.
A kocogás nagy segítség lehet, az úszás is nagy segítség lehet. Ezeket a dolgokat mind meditációvá kell átlényegíteni.

Felejtsd el a meditációról kerengő meséket - azt, hogy meditálni annyi, mint ülni egy fa alatt lótuszülésben. Ez mind csak az egyik út, ami talán csak kevesek számára járható - a többségnek más kell. Egy kisgyerek mindezt kínszenvedésként éli át. Egy fiatalnak, aki még csupa élet és vibrál az energiától, ez elfojtás, nem pedig meditáció.

Menj futni reggelente. Először csak fél mérföldet fuss, aztán egyet, s végül legalább hármat. Az egész testeddel fuss lazán; ne úgy mintha kényszerzubbony lenne rajtad. Fuss úgy, mint a kisgyerek, aki egész testét, kezét és lábát szabadon mozgatja, mikor fut. Lélegez mélyen, a hasadból. Aztán telepedj egy fa alá, fújd ki magad, izzadj, s hagyd, hogy a hűvös szellő cirógasson. Érezd a nyugalmat. Ez nagyon hatásos.

Vagy néha csak állj mezítláb a talajon, és érezd a föld hűvösségét, lágyságát, melegét. Bármit bocsát is ki magából a föld abban a pillanatban, csak érezd, és hagyd, hogy végigáramoljon rajtad. És hagyd, hogy energiád beivódjon a földbe. Legyen kapcsolat köztesé s a föld között. 
Ha kapcsolatban vagy a földdel, akkor az élettel vagy kapcsolatban. ha kapcsolatban vagy a földdel, akkor a testeddel vagy kapcsolatban. Ha kapcsolatban vagy a földdel, akkor nagyon érzékennyé és koncentrálttá válsz - és ez az, amire szükség van.

Ne légy profi futó; maradj meg amatőrnek, hogy éberséged is megmaradjon. Ha úgy érzed, hogy futásod gépiessé vált, hagyd abba. Akkor inkább ússz. Ha ez is gépiessé válik, akkor próbálkozz a tánccal. Ne feledd, hogy a mozgás csak egy helyzet, ami éberséget teremt. Amíg éberré tesz, addig jó - ha már inkább eltompít, akkor haszontalan. Keress egy másik mozgásformát, amely ismét éberré tesz. Sose várd meg, amig a tevékenység automatikussá válik.

Forrás
Osho - Meditáció: Az első és utolsó lépés a szabadság felé